Szilvásy Miklós 1925 - 1969
| Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
| 1948 | 2 | birkózás | kötöttfogás 73 kg | FTC |
| 1952 | 1 | birkózás | kötöttfogás 73 kg | Bp. Dózsa |
| 1956 | 7 | birkózás | kf. váltósúly (73 kg) | Bp. Dózsa |
Az ötszörös ifjúsági bajnok- civil foglalkozását tekintve rendőr – pályafutását egy eltévedt, a lábába fúródott revolvergolyó csaknem végleg megszakította. Az akkor huszonegy éves sportember azonban nem adta fel. Hallatlanul nagy szorgalommal, akaraterővel erősítette legyengült bal lábát. Balesete után egy évvel már megnyerte a magyar bajnokságot, és esélyesként utazott Londonba.
Három pontozásos és két tussal aratott győzelem után került szembe Andersonnal, a svédek tapasztalt versenyzőjével, akitől a döntőben vereséget szenvedett. Négy évvel később akaraterejének újabb bizonyítékaként visszavágott legyőzőjének. A londoni ezüstöt Helsinkiben aranyra váltotta, és egy esztendővel később Nápolyban második lett a kötöttfogású világbajnokságon a váltósúlyúak között.
Harmadik olimpiáján már nem ért el helyezést. Tizenötszörös magyar bajnokként vonult vissza. Edzőként a legendás emlékű kapitány, Matura Mihály munkáját segítette. Az örökvidám, rokonszenves sportembert, aki időközben rendőrtiszt lett.
1969. május 24-én, negyvennégy évesen gyógyíthatatlan betegség ragadta el az élők sorából. Születésnapjának hetvenötödik évfordulóján 2000-ben, decemberben emléktáblát avattak szülőfalujában Márianosztrán.
Fábik Tibor írása
1952. Szilvássy Miklós kötöttfogás, váltósúly
Azzal persze mindenki tisztában van, aki némi érdeklődést mutat a sporthistória iránt, hogy a 100. olimpiai bajnoki címünket Hegedűs Csaba nyerte 1972-ben, Münchenben. Azt viszont vélhetően csak nagyon kevesen tudják, hogy az ötvenedik ötkarikás elsőségünk is birkózásban született meg; s ezt 1952-ben, Helsinkiben, a kötöttfogású váltósúlyban Szilvásy Miklós szerezte.
Már négy esztendővel korábban, 23 évesen Londonban is nyerhetett volna, de itt három pontozásos és két kétvállas győzelem után a döntőben a svédek furmányos bajnoka, Gösta Andersson túljárt az eszén. A nála nyolc évvel idősebb északinak meg sem fordult a fejében, hogy fogást keressen, csupán arra törekedett, hogy kituszkolja a magyart a szőnyegről. És ez a taktika aranyat hozott neki, Szilvásynak maradt az ezüst. Az 1950-es vb-n, Stockholmban megint összetalálkoztak, még a verseny korai szakaszában. Hasonló koreográfiával újra a svéd nyert, de aztán hiába a hazai pálya, végül neki is be kellett érnie a bronzzal. Szilvásy pedig lemaradt a dobogóról.
Így érkezett el 1952, Helsinki, ahol először egy norvégot, aztán egy egyiptomit, majd egy libanonit döngölt bele a szőnyegbe a birkózás teljes technikai repertoárját felvonultatva, s már ott is volt a döntőben. Vele szemben pedig ki más, mint a régi ismerős, Andersson.
S erre a meccsre Matura Mihály, a legendás szövetségi kapitány zseniális tervet eszelt ki: „a svédet a saját fegyverével kell megverni!” Most Szilvásy ugrott neki Anderssonnak, és kezdte el hatalmas vehemenciával gyömöszölni, kitolni a küzdőtérről. Az erre legkevésbé számító címvédő a mérkőzés végére teljesen elkészült az erejével, s Szilvásy még le is csavarta. S bár a dán pontozónál egyedüliként, nyilván a skandináv összefogás jegyében így is Andersson nyert, azért csak győzött az igazság.
Hat évvel korábban – vagyis két évvel a londoni ezüst előtt! – nem sokan hitték, hogy az akkor 21 esztendősen már nagy reménységnek számító, márianosztrai születésű fiú ilyen magasságokba jut. Ugyan ötszörös ifjúsági bajnok volt, de egy balesetben súlyosan megsebesült. Revolvergolyó fúródott a bal lábába. Mondják, hogy egy rosszul sikerült tréfa következményeként, mintegy előrevetítve a bohém életpályát. Hivatalosan mindenesetre baleset történt a már ekkor a rendőrség állományában levő, jó kötésű sráccal.
Szilvásy mindent megtett azért, hogy mielőbb felépüljön. Otthon, a heverőn fekve követ kötött a megvékonyodott bal lábára, és napjában több százszor így emelgette, hogy újra megerősödjön.
Versenyzői pályafutása befejezése után (1953-ban még nyert egy vb-ezüstöt), rendőrtisztként a fővárosi szórakozóhelyeket, bárokat kellett felügyelnie. Olykor hogy, hogy nem, megesett, hogy odabent összetört a berendezés… Nem meglepő hát, hogy állandóan ingázott az őrnagyi és a századosi rendfokozat között. Hol lefokozták, hol előléptették.
"De ő már csak ilyen volt. Amilyen kemény az edzéseken, olyan felszabadult a magánéletben. Egy végtelenül aranyos, közvetlen ember, aki minden mókában benne van" – emlékezik vissza.
A fájdalmasan korán, 44 évesen, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt bajnokra Varga János, az 1968-as mexikóvárosi olimpia aranyérmese emlékezett, aki úgy került kapcsolatba Szilvásyval, hogy az akkor már a válogatott és Matura Mihály mellett tevékenykedett edzőként. "A maga jellegzetesen krákogó hangjával hajcsárként nyúzott bennünket, mégis öröm volt a keze alatt dolgozni. Bármikor odamehettünk hozzá a problémáinkkal, és szinte nem akadt olyan dolog, amit ne tudott volna elintézni.
Nagyon jó kapcsolatrendszere volt „odafönn” is. Szájról-szájra járt közöttünk az a hátborzongató történet, ami akkor esett meg, amikor még a helsinki olimpia előtt Rákosi Mátyás meglátogatta a tatai edzőtábort. Az ország első embere megkérdezte, hogy mire számíthat a birkózóktól az olimpián. Mire Szilvásy megveregette a rettegett vezér vállát és csak annyit mondott neki: Ne nyugtalankodjon Matyikám, minden rendben lesz, hozzuk az érmeket."
S hozták is, az olimpia kilencedik napján előbb légsúlyban Hódos Imre, majd pedig váltósúlyban Szilvásy nyert aranyat. Azt a bizonyos ötvenediket.