Három versenyen is remekeltek fiatal birkózóink!

Aranyérmet szerzett Laposa Márk a lengyelországi nemzetközi birkózóversenyen.
március 1, 2026
Egyetemi bajnoki cím és nemzetközi helytállás
március 29, 2026

Mozgalmas és sikeres időszakon van túl a csapat, hiszen versenyzőink két különböző helyszínen, összesen három megmérettetésen is szőnyegre léptek.

A Vasasban a legkisebbek és a kadet korosztály képviselői bizonyíthattak, míg Cegléden az U13-as területi bajnokságon szurkolhattunk.

Gyerekverseny a Vasasban

A versenynapot a legkisebb korosztály indította a Vasasban, közvetlenül a kadet válogató előtt. A fiatal versenyzőink fantasztikusan helytálltak a mezőnyben, és rögtön négy érmet is begyűjtöttek:

Csáky Ármin: 1. hely

Bodnár Benedek: 3. hely

Fazekas Énok: 3. hely

Bilik Zádor: 3. hely

Helytállás a nemzetközi mezőnyben: U17-es (kadet) válogató

A fiatalok sikerei után a kadet korosztályé lett a főszerep, ahol az év első válogató versenyét rendezték meg. A viadal komoly kihívást jelentett: a 131 fős indulói gárdát szlovák, moldáv és osztrák vendégversenyzők is erősítették.

Külön büszkeségre ad okot, hogy csapatunk nagy része még csak serdülőkorú, így a srácok egy korosztállyal feljebb próbáltak szerencsét. A jövő heti serdülő válogatóra hangolódva, erősítették a kadet csapatukat.

Kiemelendő Zemen Márk teljesítménye, aki a 71 kg-osok között csak egy moldáv ellenféltől kapott ki egy szoros összecsapásban (7:7) , így ezüstérmesként ő lett a súlycsoport legeredményesebb magyar versenyzője – ez a válogatottság szempontjából egy rendkívül fontos lépés!

U17-es eredmények:

71 kg: Zemen Márk – 2. hely

60 kg: Gyárfás Marcell – 3. hely

55 kg: Dosztár Barnabás – 5. hely

Ceglédi bronzérem: U13 Kötöttfogású Területi Bajnokság

A harmadik verseny helyszíne Cegléd volt, ahová Peti bácsi egyetlen versenyzővel utazott az U13-as kötöttfogású területi bajnokságra. Az utazás nagyon is megérte, hiszen fiatal sportolónk két magabiztos győzelemmel és mindössze egyetlen vereséggel állhatott fel a dobogóra.

U13-as eredmény:

+85 kg: Kiss Sándor Csongor – 3. hely

Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez, és további sok sikert kívánunk a versenyzőknek és a felkészítő edzőknek egyaránt!

Hajrá UTE