A 76 kilós Németh Zsanett bronzérmet szerzett a bukaresti birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján, mivel 6:1-re legyőzte a norvég Maria Moen Solheimet.
Az UTE versenyzője 6:1-re múlta felül a norvég Iselin Maria Moen Solheimet a helyosztón, ezzel 2017-es ezüstje után megszerezte pályafutása második Eb-érmét. A magyar csapat szintén második dobogós helyét gyűjtötte a román fővárosban.
Németh kissé visszafogottan kezdett, emiatt hamar figyelmeztették, hogy aktívabban birkózzon. A 25 éves magyar ennek gyorsan eleget tett, hogy elkerülje az intést; befogta skandináv ellenfele fejét, úgy rántotta a földre, ahol utána ügyesen mögé ment (2:0). A második három perc hasonló forgatókönyv szerint zajlott, Németh várt a megfelelő alkalomra, majd egy hirtelen mozdulattal ugyanúgy befogta Solheim fejét, földre húzta, és megint mögé került (4:0). Innentől az újpesti birkózó elsősorban a védekezésre koncentrált, a norvég pedig lábra támadott, de Németh időben ellépett, így könnyedén feküdt ismét riválisára (6:0). Solheim próbálkozott becsülettel, de nem talált fogást, az utolsó másodpercben aztán egy kitolással megszerezte becsületpontját.
„Nagy volt rajtam a nyomás, mert jobb eredményeim vannak, így győzelmet vártak tőlem, de én is magamtól. Az egész versenyen nyújtott teljesítményem alapján megérdemeltem ezt a bronzérmet” – értékelt a 76 kilós kategória harmadik helyezettje, aki szerint a mostaninál jobb felkészüléssel megszerezheti olimpiai kvótáját a világbajnokságon. Jobb is tud ennél lenni – mondta –, de ezúttal térdsérülés hátráltatta az edzéseit.
forrás: NSO.hu